mozgalmas hétvége

volt ez a mostani. Beszéljen pár kép és hozzáfűzött mondat a sokféle programról.






1-2 :: Kislányom első balett bemutatója, péntek délután. Nagyon jól sikerült, csak ámultam, hogy ezek a kicsi lányok milyen szépen figyelnek és csinálják a feladatokat, fél év tanulás után.
3-4-5 :: Nagyobbik ovisom ügyes tornász lévén részt vehetett szombat délelőtt egy ovik közötti játékos ügyességi versenyen. Ami ugyan végül nem volt verseny, de az összes kis ovis nagyon élvezte. A végén minden résztvevő kapott egy kis harapnivalót és egy-egy "arany"érmet. :)
6-7 :: Szombat estefelé pedig ismét kislányomnak volt programja, születésnapi zsúrra volt hivatalos. Az ajándékot saját készítésű csomagolásban vitte. Ezúttal a kis anyagzsákhoz szalagot varrtunk, amivel át lehet kötni, így újrahasznos csomagolásunk lett. A hozzávaló kis címkét is itthon gyártottuk. Hazatérve ezt a lufit hozta, ami még mindig itt repked a lakásban a legkisebbem nagy örömére, aki kacagva játszott vele, lehúzta magához a jó hosszú szalagnál fogva és nagyokat nevetett azon, hogy újra és újra visszaszáll a plafonig. Nemhiába, sokszor  a legegyszerűbb játékok a legjobbak...nekünk is öröm volt látni, ahogy önfeledten játszik és nevet egy ilyen számunkra szinte semmiségen.

3 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Nagyon klassz képeket csináltál :-)A kishölgy igazi balerína lett pár hónap alatt. A lufis-játszós-nevetős nagyon aranyos lehetett...

MrsYarnart írta...

szép képek, helyes gyerekek! látszik, milyen ügyesen mozognak :) a kis balerinának milyen jól áll a rózsaszín!

Timici írta...

szuperek a képek! gratula az ügyes és szép gyerekeidhez!!!:o)